Harmadszor állok neki ennek a bejegyzésnek, egyszer én léptem ki véletlenül, utána fogta magát a számítógép, és újraindult magától, szal nagyon nem akarja ez a szöveg, hogy publikálásra kerüljön. Pedig muszáj lesz neki, mert most már előrelátóan mentek minden mondat után :)

Szóval: úgy döntöttem, megint elkezdek írni. csakmert... ehhez van kedvem.. meg rájöttem, hogy a festés nem nekem való, és írni jobb.. egyszerűbb.. :)

A festést meg meghagyom annak, aki ért hozzá, úgyhogy nézzétek meg Gulácsy Lajos képeit, nagyon jók.

Itt van egy:

Meg még néhány belőlük:

http://kultura.hu/main.php?folderID=1174&articleID=267389&ctag=articlelist&iid=1

memories - Sziget - Cökxpóm - love...

peace...

 Nyugis, ma esti zene Ákostól.

Játsszuk el..

A hastánc (orientális tánc) egy improvizatív, lírai, szabad tánc, mely erősen különbözik mindazon népi táncformáktól, amelyek ugyanazon régióban fejlődtek ki. Korszakoktól és kultúráktól függetlenül, mindig is egy sajátos táncstílust képviselt. Az orientális tánc az európai, lépéseken alapuló táncokkal ellentétben főleg a belső izmok mozgatásából áll. A hangsúly a csípőtájékon van, azonban az érzelmeket, a tánc lelkét a finom kézmozdulatok mesélik el. Jellegét egyrészt a kígyózó, hipnotikus hatású, egymásba átfolyó, lágy, hullámzó, érzéki csípőmozdulatok, másrészt az energikus, hirtelen és pontos csípőlökések, rázások és rezegtetések adják. A tánc így egyszerre légies, misztikus, kecsesen áramló, határozott, földi és szenvedélyes. 

Ezt Yeira oldaláról idéztem, akihez én is járok táncolni, gyönyörű mozgása van, mindenképp érdemes megnézni!

De míg ezt nem sikerül, itt egy videó Amar Gamalról, aki a Bellydance Superstars csapatában táncol, ebben a videóban egy íziszfátylas koreográfiát. Szerintem nem kell róla többet mondanom, önmagáért beszél.

 Kiírlak magamból, meggyógyulok

          Állok melletted, ahogyan máskor más mellett nem, és annyira szeretnélek szeretni, nem is tudod, nem is tudom, érzem érzem. Most úgy teszel, mintha, aztán mégsem, és én nem nézek rád, közömbös leszek, mostantól az akarok lenni és nem akarok a szádhoz érni, mint régen, mint tegnap. Mint egy perce még. Megérint, hogy itt vagy és úgy teszek, mintha másvalaki volnál és én se én, hanem az a másik lennék, aki nincs itt, akit nem érdekelsz. Már nem akarom megsímogatni a fejed, nyugtatón és forrón és kinevethetően és banálisan. Nem akarom a szemedet nézni, amíg könnybe lábadok, nem akarlak megcsókolni és nem akarom, hogy megcsókolj. De mosolygok is rád, és nem kerüllek el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a semmit. Hétköznapi leszek veled. Nem vagyunk ünnep többé, kár, hogy egyetlen percre se voltunk. Nehéz a szívem, de majd ha akarom, nem fáj. Nevetek magamon, új-kamaszként: mindegy, ugye, mindegy? Gondolsz-e bármire, ha látsz, ha látlak, mit gondolsz? Jó így? Így jó most? Már nem akarlak meghódítani, álmomban látott kép vagy, és én nem kereslek ébren, majd ha tudlak, nem kereslek. Nem kívánlak és nem akarok a testedhez érni, mohó markolással és cirógatással. Tévedés, hogy megszerettelek, nem megszerezni, nem birtokolni akarlak, nem, nem, inkább a semmi. A halálos közömbösség. A csend, mint sikoly. Így akartad, akarjuk akkor így. Meggyógyulok. Kiírlak. Magamból.

Csak rám ne nézz…

Paulo Coelho (Rio de Janeiro, 1947. augusztus 24.) világhírű brazil író. Az ENSZbékenagykövete.

Fiatalkori lázadásából kifolyólag hippi volt. Eleinte dalszövegeket írt, majd újságíró lett. 25 éves korától kezdve tanulmányozta a mágiát és az okkultizmust (természetfölötti jelenségek tana). Gyalog megtette a 830 kilométeres zarándokutat Santiago de Compostelába. Ennek emlékére írta meg az Egy mágus naplója című regényét, amely nagy sikert aratott Brazíliában. 1999 márciusában a világ legeladottabb írójának minősítették a francia Lyremagazin alapján.

Az 1979-es iszlám forradalom óta ő az első nem-muszlim vallású ember, akit meghívtak Iránba egy vallási eszmecserére. 2002-től a brazil írói akadémia tagja. Művei mintegy 140 országban, 56 nyelven, több mint 45 millió példányban fogytak el.

Regényeiben jelen van a vallás, a misztika, a szerelem, a nehéz döntések, a kétségbeesett érzelmek és a tragikus emberi sorsok ábrázolása.

„Könyvei döntő hatással voltak emberek millióinak életére” (New York Times)

Egyszerűen imádom a könyveit, és gyűjtöm a tőle származó idézeteket. Mindig, minden helyzetre találok tőle olyat, ami vagy megnyugtat, vagy felkavar, vagy éppen azt mondom rá, hogy húb...

Néhány a kedvencek közül:

"Életünk minden pillanatában egyik lábunk a tündérmesék földjén, másik lábunk pedig a mélységes szakadék szélén áll."

"Elszalasztottam az alkalmat, hogy elmondjam: szeretem. Talán most már késő, de azt akartam, hogy tudja."

"Az egyetlen dolog, amit tehetett, hogy ejtett néhány könnycseppet a lányért, akinek mindene megvan ahhoz, hogy sikeres legyen, mégis mindig rossz döntést hoz."

"Két nő lakik bennem: az egyik meg akar ismerni minden kalandot, át akar élni minden örömet és szenvedélyt, a másik viszont hétköznapi életet szeretne, biztonságot, nyugalmat, boldog családot. Én vagyok a háziasszony és a szajha, két lélek egy testben, akik egymás ellen harcolnak."

"Ne kérdezd, hogy miért éppen te. Ne kérdezd, hogy mi különös van benned. Nincs benned semmi különös, magamnak sem tudom megmagyarázni. Mégis - íme az élet misztériuma - semmi másra nem tudok gondolni."

Azt hiszem, holnap folytatom majd őket, mert tele tudnék írni rengeteg képernyőt, és még mindig találnék olyat, amit meg kell osztanom, mert annyira-annyira...

A múlt egy csodálatos kifestőkönyv, és mi nagyon tehetséges színezők vagyunk. A kudarc élménye, vagy inkább emléke lassan vidám árnyalatba öltözik. És mi nap nap után egyre bátrabban vezetjük a kettős könyvelést, hogy aztán váratlan szembesülések hozományaként depresszióba amortizáljuk lelkünket. Miért? Miért vagyunk ilyen elképesztően idióták? Képtelenek vagyunk bármit is kezdeni az idővel, a mások és magunk döntéseivel. Mindent újracsinálnánk, állandóan elszalasztott ziccerekről, rossz húzásokról kesergünk, így rövidítve meg mindenkit. Nagy árat fizetünk, ha nem fogadjuk el a történéseket olyannak, amilyenek. A szeretet nagy bravúrja az elengedés. Így szép és teljes a lecke, amire tanít.

/Novák Péter/

Kaptam ma kölcsön 3 Morrison könyvet. Még nagyon régen olvastam őket, de már akkor is megfogtak.

Íme egy, kedvcsinálónak, a kevésbé elborultak közül:

Mindig más

Voltam már fenn

és egészen lenn.

Volt olyan is hogy pénzem volt

és már sokszor egészen elfogyott.

De hirtelen minden megváltozott,

mióta a tiéd vagyok.

Ma én vagyok az ételed

és én vagyok az italod

de egy napon elfogyok

és akkor biztosan meghalok.

 Szerintem nem kell róla mondani semmit, önmagáért beszél.

Arra az esetre, ha rázós napod lenne, itt egy feszültségkezelő technika, amely ténylegesen működik is - és nem támaszkodik függőséget okozó szerekre.
Készen állsz egy próbára? Egyszerűen csak kövesd ezeket az egyszerű lépéseket:

1. Vegyél mély lélegzetet.
2. Képzeld el magad egy patak partján.
3. Halljad a madarak halk csivitelését a hűvös hegyvidéki levegőn.
4. Emlékezz rá, hogy senki nem ismeri ezt a titkos helyet.
5. Teljes elszigeteltségben vagy a világnak nevezett lázas tevékenységektől hangos helytől.
6. A távolban lágyan csobogó vízesés nyugtató hangja a levegőt békesség hullámaival tölti el.
7. A víz kristály tiszta.
8. Könnyen ki tudod venni az arcát annak a személynek, akit a víz alá nyomva tartasz.

Alkalmazd, tényleg működik :) 

-peace-

Egy új kedvenc-idézet, amit egy hangulatos sörözőben olvastam.

Háttérként blues és rockzene szólt, a csajokkal épp a régi szép emlékeket veséztük ki, mikor egyikük mutatta.

Majd gyermekeink egy 
szép napon...
Azt fogják hinni,hogy
szüleik békés, rendezett,
nyugodt életet éltek...
Minden reggel fölkeltek
és büszkén elindultak az
élet járdáján.

Fogalmuk sem lesz róla,
milyen képtelenül vad,
őrölt és szertelen
volt valójában az életünk,
az éjszakánk, a poklunk
és az egész értelmetlen
lidérces út.

Hát igen. Nehéz lesz nekik elképzelni :) Mint ahogy mi sem tudnánk azokat a dolgokat elképzelni szüleinkről, amiket mi megtettünk/teszünk. Pedig hát ők is biztos voltak fiatalok :)

Ha már egyszer narancsos a sablon, nézzetek meg egy videót, egy haláli narancsról.

Tudom, Omac, hogy ti is beletettétek a blogotokba, de nem folytattátok, úgyhogy megteszem helyettettek, meg egyébként is kell valami bejegyzés, hogy látszódjon, hogy foglalkozom az oldallal, csak mostanában nem nagyon volt időm írni.

 Egy beszélgetés közben szóba került ma az oldal címe. Ha esetleg valaki nem ismerné, honnan jött, dióhéjban leírom.

Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvében az emberek elhatározták, hogy megépítenek egy szuperszámítógépet, amibe beleprogramoznak minden adatot, amit az emberek tudnak, felteszik neki az élet értelmére vonatkozó nagy kérdést, az meg majd megválaszolja.

A kérdés megfogalmazása kissé nehézségekbe ütközött, ebből lett az, hogy az élet, a világmindenség meg minden, amire sokezer éves gondolkodás, számítás, munka után a gép bejelentette a Választ: 42.

Persze az emberek nem erre számítottak, kiakadtak, hogy lehet egy ilyen választ kapni az ő tök mély, értelmes és érdekes kérdésükre, amire a gép csak annyit válaszolt: Mihelyst tudjátok, hogy mi a kérdés, érteni fogjátok a választ is.

Ennyi.

Egyébként tényleg nehéz igazán jó kérdéseket feltenni, amikor ott van a lehetőség, hogy valaki adhatna neked válaszokat, elég nehéz pontosan megfogalmazni, hogy mit is akarsz tudni, a „mindent”-nek nem szoktak örülni.

Visszatérve a könyvre: mindenkinek ajánlom, aki szereti a pihent humort, és az agyament poénokat, főleg sorozat első része lett nagyon jó. Ha valakinek nem tetszett a filmváltozat, az is nyugodtan nekiállhat, mert annál sokkal-sokkal jobb (mint szinte minden esetben, amikor könyv alapján készítenek filmet)

Mára ennyi, peace!

Hát ez a pilanat is eljött, elkezdtem blogot írni.

Igazából azért, mert mostanában körülöttem mindenki nekiállt, úgyhogy ez biztosan valami tökjó dolog, ami nekem is tetszeni fog :)

Még nem igazán tudom, miről is fog szólni, szerintem írok mindenről, ami érdekel, vagy foglalkoztat, vagy tetszik, vagy éppen nem.

Normális külsejét majd hétvégén csinálok, addig megálmodom, milyen is legyen.

Addig szerintem nem is leszek már nagyon gép előtt, úgyhogy búcsúzóul egy idézet, amit nemrég találtam:

"Táncolj, míg táncossá nem válsz,
Ezután táncolj, míg eggyé válsz a tánccal,
A végén csak a TÁNC marad meg."